Az egykori auschwitzi koncentrációs tábor bejárata az „Arbeit macht frei” felirattal a lengyelországi Oswiecimben 2015. január 25-én. A náci Németország 1940-ben eredetileg lengyel foglyok számára állította fel az auschwitzi (Oswiecim) koncentrációs tábort. A szomszédos birkenaui (Brzezinka) láger két évvel késõbb jött létre, ez lett a zsidók megsemmisítésének fõ helyszíne. A koncentrációs tábort 70 éve, 1945. január 27-én a szovjet Vörös Hadsereg katonái szabadították fel. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Auschwitzra nemcsak évfordulókon kell emlékezni, hanem minden egyes nap, és az emlékezésből az a jövőre irányuló feladat is következik, hogy az együttélést az emberiesség elveinek alapján kell megszervezni – mondta a német kancellár hétfőn Berlinben, az auschwitz-birkenaui náci koncentrációs tábor felszabadításának 70. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen.

    Angela Merkel hangsúlyozta: az emlékezéssel “tartozunk az áldozatoknak”, de Auschwitz emlékét a jelen és a jövő érdekében is meg kell őrizni, hiszen a holokauszttal, a náci Németország rémtetteivel való szembenézés révén kialakulhat az emberben “egy finom érzék, egy vészjelző rendszer”, amely figyelmeztet, ha “megkérdőjeleződnek az együttélés alapvető értékei”.

Az egykori auschwitzi koncentrációs tábor bejárata az „Arbeit macht frei” felirattal a lengyelországi Oswiecimben 2015. január 25-én. A náci Németország 1940-ben eredetileg lengyel foglyok számára állította fel az auschwitzi (Oswiecim) koncentrációs tábort. A szomszédos birkenaui (Brzezinka) láger két évvel késõbb jött létre, ez lett a zsidók megsemmisítésének fõ helyszíne. A koncentrációs tábort 70 éve, 1945. január 27-én a szovjet Vörös Hadsereg katonái szabadították fel. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Az egykori auschwitzi koncentrációs tábor bejárata az „Arbeit macht frei” felirattal a lengyelországi Oswiecimben 2015. január 25-én. A náci Németország 1940-ben eredetileg lengyel foglyok számára állította fel az auschwitzi (Oswiecim) koncentrációs tábort. A szomszédos birkenaui (Brzezinka) láger két évvel késõbb jött létre, ez lett a zsidók megsemmisítésének fõ helyszíne. A koncentrációs tábort 70 éve, 1945. január 27-én a szovjet Vörös Hadsereg katonái szabadították fel.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

    A kancellár üdvözölte, hogy a németországi zsidó közösség egyre nagyobb, létszáma meghaladta a százezret. Ugyanakkor szégyennek nevezte, hogy a mai Németországban fenyegetnek, szidalmaznak vagy megtámadnak embereket, csak azért, mert vállalják zsidóságukat vagy kiállnak Izrael mellett.

    “Szégyenfolt hazánkon”, hogy zsinagógák és zsidó közösségi intézmények állandó rendőri védelemre szorulnak – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy minden németnek kötelessége szembeszállni az antiszemitizmus és az embergyűlölet minden más formájával, megnyilvánulásával.

Magyar nemzetiszínû szalag egy vasúti kocsin a birkenaui megsemmisítõ táborban, a lengyelországi Brzezinkában 2015. január 25-én. A náci Németország 1940-ben eredetileg lengyel foglyok számára állította fel az auschwitzi (Oswiecim) koncentrációs tábort. A szomszédos birkenaui (Brzezinka) láger két évvel késõbb jött létre, ez lett a zsidók megsemmisítésének fõ helyszíne. A koncentrációs tábort 70 éve, 1945. január 27-én a szovjet Vörös Hadsereg katonái szabadították fel. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Magyar nemzetiszínû szalag egy vasúti kocsin a birkenaui megsemmisítõ táborban, a lengyelországi Brzezinkában 2015. január 25-én. A náci Németország 1940-ben eredetileg lengyel foglyok számára állította fel az auschwitzi (Oswiecim) koncentrációs tábort. A szomszédos birkenaui (Brzezinka) láger két évvel késõbb jött létre, ez lett a zsidók megsemmisítésének fõ helyszíne. A koncentrációs tábort 70 éve, 1945. január 27-én a szovjet Vörös Hadsereg katonái szabadították fel.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

    Angela Merkel a bevándorló-, menekült- és iszlámellenes Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalomra utalva hozzátette: nem szabad eltűrni az utcákon megjelenő, szikrázó gyűlöletet azok ellen, akik új hazát keresnek Németországban.

    Az államnak, a társadalomnak, a polgároknak közösen gondoskodniuk kell arról, hogy “mindenki szabadon és biztonságban élhessen nálunk, vallástól és származástól függetlenül” – mondta a német kancellár a Nemzetközi Auschwitz Bizottság megemlékezésén, amelyen megjelent a parlamenti pártok számos képviselője és a kormány több tagja.

Szögesdrót a birkenaui megsemmisítõ táborban, a lengyelországi Brzezinkában 2015. január 25-én.  A náci Németország 1940-ben eredetileg lengyel foglyok számára állította fel az auschwitzi (Oswiecim) koncentrációs tábort. A szomszédos birkenaui (Brzezinka) láger két évvel késõbb jött létre, ez lett a zsidók megsemmisítésének fõ helyszíne. A koncentrációs tábort 70 éve, 1945. január 27-én a szovjet Vörös Hadsereg katonái szabadították fel. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Szögesdrót a birkenaui megsemmisítõ táborban, a lengyelországi Brzezinkában 2015. január 25-én. A náci Németország 1940-ben eredetileg lengyel foglyok számára állította fel az auschwitzi (Oswiecim) koncentrációs tábort. A szomszédos birkenaui (Brzezinka) láger két évvel késõbb jött létre, ez lett a zsidók megsemmisítésének fõ helyszíne. A koncentrációs tábort 70 éve, 1945. január 27-én a szovjet Vörös Hadsereg katonái szabadították fel.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

    A több országos közszolgálati televízióban élőben közvetített rendezvényen beszédet mondott két auschwitzi túlélő. Egyikük, Fahidi Éva – akit 1944-ben Debrecenből hurcoltak Auschwitzba – kiemelte, hogy a túlélők megtapasztalták a gyűlöletet, és nem gyűlölnek senkit, a rémtettek elkövetőit sem.

    “Mi tudjuk, hogyan teszi tönkre a gyűlölet a lelket, és magasan a gyűlölet felett állunk. Ez a mi szomorú vigaszunk” – mondta Fahidi Éva.

Az egykori auschwitzi koncentrációs tábor épületei a lengyelországi Oswiecimben 2015. január 25-én. Az auschwitzi koncentrációs tábor épületei a lengyelországi Oswiecimben 2015. január 25-én. A náci Németország 1940-ben eredetileg lengyel foglyok számára állította fel az auschwitzi (Oswiecim) koncentrációs tábort. A szomszédos birkenaui (Brzezinka) láger két évvel késõbb jött létre, ez lett a zsidók megsemmisítésének fõ helyszíne. A koncentrációs tábort 70 éve, 1945. január 27-én a szovjet Vörös Hadsereg katonái szabadították fel. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Az egykori auschwitzi koncentrációs tábor épületei a lengyelországi Oswiecimben 2015. január 25-én. Az auschwitzi koncentrációs tábor épületei a lengyelországi Oswiecimben 2015. január 25-én. A náci Németország 1940-ben eredetileg lengyel foglyok számára állította fel az auschwitzi (Oswiecim) koncentrációs tábort. A szomszédos birkenaui (Brzezinka) láger két évvel késõbb jött létre, ez lett a zsidók megsemmisítésének fõ helyszíne. A koncentrációs tábort 70 éve, 1945. január 27-én a szovjet Vörös Hadsereg katonái szabadították fel.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

    A fájdalom és a hiányérzet viszont nem múlik, és az idő sem segít, hanem csak tovább mélyíti a gyászt – tette hozzá a magyar holokauszt-túlélő, akinek 49 rokonát, köztük legközelebbi hozzátartozóit gyilkolták meg Auschwitzban.

    A másik szónok, Marian Turski lengyel történész elmondta, hogy az emberiség története a gátfutáshoz hasonlít. A nemzedékek mint stafétabotot adják át az utánuk következőknek az összegyűjtött élettapasztalataikat, “jókat és rosszakat is”.

Orvosi szoba, ahol az auschwitzi koncentrációs tábor mûködése alatt injekcióval végezték ki az embereket a lengyelországi Oswiecimben 2015. január 25-én. Az auschwitzi koncentrációs tábor épületei a lengyelországi Oswiecimben 2015. január 25-én. A náci Németország 1940-ben eredetileg lengyel foglyok számára állította fel az auschwitzi (Oswiecim) koncentrációs tábort. A szomszédos birkenaui (Brzezinka) láger két évvel késõbb jött létre, ez lett a zsidók megsemmisítésének fõ helyszíne. A koncentrációs tábort 70 éve, 1945. január 27-én a szovjet Vörös Hadsereg katonái szabadították fel. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Orvosi szoba, ahol az auschwitzi koncentrációs tábor mûködése alatt injekcióval végezték ki az embereket a lengyelországi Oswiecimben 2015. január 25-én. Az auschwitzi koncentrációs tábor épületei a lengyelországi Oswiecimben 2015. január 25-én. A náci Németország 1940-ben eredetileg lengyel foglyok számára állította fel az auschwitzi (Oswiecim) koncentrációs tábort. A szomszédos birkenaui (Brzezinka) láger két évvel késõbb jött létre, ez lett a zsidók megsemmisítésének fõ helyszíne. A koncentrációs tábort 70 éve, 1945. január 27-én a szovjet Vörös Hadsereg katonái szabadították fel.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

    Így a felnövekvő generációnak tudnia kell, hogy amikor ma megaláznak a vallása vagy származása miatt egy zsidót, vagy éppen keresztényt, muzulmánt, bosnyákot, törököt vagy izraelit, az olyan, mintha “előlről kezdődne Auschwitz” – mondta Marian Turski.

Bálint Marcell, MTI

 

Tetszett a tartalom?