Lázár: aggasztó, hogy a többség jótevőként gondol Kádárra

0
Budapest, 2016. május 19. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter (j) szokásos heti sajtótájékoztatóját tartja az Országházban 2016. május 19-én. Mellette Kovács Zoltán kormányszóvivõ. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Aggasztónak tartja a Miniszterelnökséget vezető Lázár János, hogy huszonhat évvel a rendszerváltás után erős kisebbségben vannak azok, akik Kádár Jánost, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) egykori főtitkárát egy köztörvényes gyilkosnak tartják.

A minisztert azzal kapcsolatban kérdezték a kedden tartott kormányinfón, hogy előző nap a parlamentben egy azonnali kérdésre válaszolva azt mondta, ma Magyarországon nagyon sokan vannak azok, akik Kádár Jánost és életművét az ország dicsőségfalára írják.

A keddi sajtótájékoztatón megismételte: ma kisebbségben van az országban az a nézet – amelyet ő is oszt -, hogy Kádár János egy egyszerű gyilkos volt, akinél kevesen ártottak többet Magyarországnak. A többség ugyanis elsősorban jótevőként gondol rá, ami súlyos probléma, történelemhamisítás – mondta.

Lázár János arra is felhívta a figyelmet, hogy az 1990-es évek óta a legnépszerűbb, legelismertebb történelmi figurák “top 3-jában” benne van Kádár János, és a megítélése nem romlik, hanem javul. Ezért szerinte a következő két évet mindenképpen fel kell használni arra, hogy “világosan elmondjuk csak a tényeket”.

A kormánynak felelőssége van abban, hogy figyelmeztesse a társadalmat, milyen történelemhamisítás, “bűnrelativizálás” zajlott az elmúlt 30 évben is – mondta a tárcavezető.

Kijelentette: Kádár János bűnei – ahogyan a náci bűnök sem – nem évülhetnek el soha.

Tetszett a tartalom?