Demonstrációt tartanak a szakszervezetek a Tescónál

0
Bevásárlókocsik egy Tesco áruház parkolójában a miskolci Szentpéteri kapuban 2015. január 7-én. A Magyar Nemzet értesülése szerint a magyarországi Tesco áruházlánc veszteséges üzleteinek bezárását tervezi. MTI Fotó: Vajda János

Elakadtak a bértárgyalások a Tescónál, mert a munkáltató továbbra is bruttó, dolgozónként 4 ezer forintos béremeléssel számol – mondta Buday Pálné, a KASZ alelnöke a keddi bértárgyalást követően az MTI-nek, a munkavállalókat képviselő két szakszervezet a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) úgy döntött, hogy a dolgozók érdekében demonstrációt tartanak. A Tesco sajtóosztálya az MTI megkeresésére közölte, tudomásul veszi a demonstráció tényét, és ahogy eddig is, a jövőben is együttműködésre, a munkatársakat előtérbe helyező párbeszédre törekszik.

A demonstráció időpontjáról és pontos helyszínéről a jövő héten kedden közös sajtótájékoztatón számolnak majd be az érdekképviseletek – tette hozzá.

A KASZ és a KDFSZ a bértárgyalásokat lezártnak tekinti és a szakszervezet alelnöke szerint a munkáltató részéről is a keddi tárgyaláson hangzott el az utolsó ajánlat, ezt a szakszervezetek nem fogadták el.

Buday Pálné kifejtette: a társaság júliustól 12 700 munkavállaló bérét emeli majd meg átlagosan 2,3 százalékkal, közülük 10 000 alkalmazottat érint a Tesco által bejelentett bruttó 4000 forintos béremelés, amelynek köszönhetően a fizetésük bruttó 161 000 forintról (ez a szakmunkás garantált bérminimum) 165 000 forintra emelkedik. A szakszervezetek célja azonban az, hogy a munkáltató a bruttó 4000 forintnál nagyobb mértékben emelje meg a jelenleg szakmunkás garantált bérminimumon foglalkoztatott munkavállalók bérét és kezelje a cégnél a bérek összecsúszásából adódó problémát.

Buday Pálné közölte: a munkáltató arra hivatkozott a tárgyaláson, hogy a profit és a forgalom tekintetében a vállalat az elvárt eredmények alatt teljesített, ezért nem tud a cég ettől magasabb mértékű béremelést adni.

A szakszervezet alelnöke felidézte, hogy a KASZ és a KDFSZ ragaszkodik a munkáltató által tavaly bejelentett bérfejlesztéshez, amikor a Tesco azt közölte, hogy a társaság a következő három évben az ország három legjobban fizető munkáltatója közé akar kerülni, mindez pedig éves szinten 10-15 százalékos béremeléssel járna.

A Tesco 16 500 alkalmazottat foglalkoztat.

Az áruházlánc közölte, a Tescónál az idén – a januári és a mostani bérfejlesztéssel – átlagosan 13 százalékkal emelkedik 13 300 munkavállaló bére, kétszámjegyű növekedés valósul meg. A 2017. július elsejétől életbe lépő emeléssel a vállalat összes magyarországi áruházában és raktárában dolgozó munkatársa többségének – az aktív kollégák 70 százalékának – a fizetése nő. A Tesco 2015 júliusa óta 7,4 milliárd forintot fordított a magyarországi bérek emelésére – ismertette az áruházlánc.

Tetszett a tartalom?