Elérte stratégiai célját a CDU/CSU jobbközép pártszövetség a vasárnapi németországi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson – mondta Angela Merkel kancellár, a pártszövetség vezetője az urnazárás utáni első nyilatkozatában.

Hangsúlyozta, hogy a pártszövetségben ugyan mindenki jobb eredményre számított, de egy igen nehéz kormányzati ciklus után mégis a CDU/CSU szerezte messze a legtöbb szavazatot, megkapta a felhatalmazást a választóktól a kormányalakításra, és nélküle nem lehet kormányt alakítani.

Kiemelte: 12 év kormányzás után “minden, csak nem magától értetődő”, hogy egy párt a legerősebb erő marad.

Hangsúlyozta, hogy alaposan elemzik majd a választási eredményt, és mindent megtesznek majd azért, hogy visszanyerjék a pártszövetségtől jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) párthoz átállt választókat.

Tetszett a tartalom?